Nemcsak kenyérrel él az ember

"Jézus pedig Szent Lélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába
Negyven napig, kísértetvén az ördög által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék.
És monda néki az ördög. Ha Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré.
Jézus pedig felele néki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden ígéjével.
Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban, És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom;
Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
Azután Jeruzsálembe vivé őt, és a templom ormára állítván, monda néki: Ha Isten Fia vagy, vesd alá magad innét; Mert meg van írva: Az ő angyalinak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; És: Kezökben hordoznak téged, hogy valamikép meg ne üssed lábadat a kőbe.
Felelvén pedig Jézus, monda néki: Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.
És elvégezvén minden kísértést az ördög, eltávozék tőle egy időre.
Jézus pedig megtére a Léleknek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken. "
(Lk 4,1-14)

A fenti történetben Jézusnak az ördög által való megkísértését olvashatjuk. A történet által megerősítést, bátorítást nyerhetünk a mindennapi kísértések legyőzősére.

Az ördög, ahogy Lukács evangélista nevezi a kísértőt, három módon akarja Jézus Krisztust rávenni arra, hogy neki engedelmeskedjen.

Az első, a kenyér, az eledel. Jézus azonban vissza utasítja, hogy a köveket kenyéré változtassa, annak ellenére, hogy negyven napig böjtöl és nem evett, sőt egy Igével válaszol: "nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével."
Mai világunkban az emberek az eledelért, az anyagi jólétért milyen sok dologra képesek. Hányszor van úgy, hogy Vasárnap nem megyünk el templomba mert ép munkánk van, vagy hétköznapokon elmaradnak a Biblia olvasások, az imádságok, mert fáradtra dolgozzuk magunkat. Pedig a mi munkánk hiábavaló, ha nincs rajta Isten áldása. Az Ige, mint mindennapi lelki táplálék, az imádság fontosabb kellene legyen minden más dolognál. Milyen szép és áldásos az, amikor az ember egy imával, Isten igéjével kezdi és zárja a napot, vagy mindennap meg van az a meghatározott idő, amit akár egyedül, akár családjával Istennek szentel.

A második módja a hatalom, a gazdagság. A kísértő megmutatja a világ összes országát Jézusnak, és felajánlja hogy ezt mind neki adja, ha neki szolgál. Jézus ismét egy Igével válaszol: "Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj."
A hatalom, a mások feletti uralkodási vágy, a felsőbb rendűség minden idők emberének egyik fontos vágya, álma. Emberek mennyi rosszra képesek azért, hogy felsőbbrendű legyen embertársánál. Néha nem fontos sem mások élete, sem Isten Igéjének tanítása csak elérjék ezt a célt. Fontos hogy úgy éljünk, hogy életünkkel mindig Istent tiszteljük, hogy ne a pénzt, a hatalmat, az anyagiakat imádjuk, hanem csak egyedül a mi megtartó és kegyelmes Istenünket.

A harmadik módja a kísértésnek az, amikor Jézust a templom ormán ara kéri a kísértő, hogy ugorjon le, mert Isten angyalai vigyáznak majd rá. Jézus azonban szintén Igével válaszol: "Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet."
Az előző kísértésekben, ha az emberi gyarlóságot akarta az ördög felhasználni célja érdekében(eledelt és a hatalmat), most, az Istenben hívő embernek egyik gyengeségét veszi elő, hogy célt érjen: azt amikor az ember azt gondolja, hogy neki semmit sem kell tegyen, nem kell dolgozzon mert Isten úgy is gondot visel. A történelem során és napjainkban is vannak olyan emberek akik ezt így gondolják. Pedig a keresztyén ember imádkozik és dolgozik. De előrehaladást, gyarapodását nem magának, hanem Isten áldásának tudja be és ezért hálát tud adni. Hat napon át dolgozik, végzi minden munkáját de a hálaadás napját Istennel tölti.

Figyeljük meg, hogy Jézus Krisztus mind három esetben Isten Igéjével válaszol a kísértőnek. Ez tanítás, intés számunkra is, hogy fontos az Isten Igéjével foglalkozni, azt hallgatni, olvasni, tanulni, fontos Isten kezébe letenni a mi életünket, mert akkor minden élethelyzetben a tarsolyunkban lesz egy Ige, amely erőt adhat, bátoríthat, bölcsebbé tehet bennünket.

Vigasztaló Szent Lélek

"És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad."
(Jn 14,16-17)

"Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek."
(Jn 14,26)

Pünkösd Ünnepe van, a Szent Lélek kitöltetése a tanítványokra és az ott összegyűlt emberekre. Ekkor alakult meg az első keresztyén gyülekezet is.

Amint a fenti Ige versekből is olvashatjuk, Jézus Krisztus még a halála előtt megígérte, hogy elküldi a vigasztaló Szent Lelket a tanítványoknak. Ezt szeretném kiemelni most a Pünkösd történetéből.

A Szent Lélek kitöltetésének egyik nagy áldása számunkra, mai tanítványoknak, a vigasztalás. Lehetünk bármilyen nehézség közepette, lehet gazdasági válság, betegség, lehetnek megpróbáltatások, de mindig van Vigasztalónk, a Szent Lélek.

Sokszor van úgy életünk során, hogy a keserűség, a kilátástalanság miatt nem látunk megoldást, úgy érezzük már már nincs kiút, összeroppanunk, már-már feladjuk. Ilyen helyzetekben jusson eszünkbe az Úr Jézus ígéretének a beteljesülése, az, hogy van nekünk Vigasztalónk.

Engedjük a Szent Lélek erejét, vigasztalását hogy átjárja a mi életünket. Adjunk hálát Istennek, hogy elküldte a Szent Lelkét a mi bátorításunkra, vigasztalásunkra.

Áldott Pünkösdöt kívánok minden kedves blog olvasónak!

Mennybemenetel

"Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket. És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe. Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe; És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen."
(Lk 24, 50-53)

"És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!"
(Mt 28, 18-20)


Ma, Jézus Krisztus mennybemenetelét ünnepeljük.

Máté Evangéliumának utolsó versei arról tesznek bizonyságot, hogy az Úr Jézus, amikor utoljára beszél a tanítványokkal, egy biztató, bátorító üzenetet hagy hátra: "Én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig".

Ez a bátorítás szólt az akkor ott lévőknek, de szól a mai embereknek is. Soha nem vagyunk egyedül, az Úr Jézus mindig ott van velünk. Bármilyen élethelyzetben találjuk magunkat, akár bánatban, gyászban, anyagi nehézségekben vagy örömben, boldogságban Ő mindig velünk van.

Milyen jó tudni ezt, hogy soha sem vagyunk egyedül! Adjunk hálát Istennek azért, hogy Ő mindig velünk van.

Hit és hálaadás

"És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói, a kik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson. És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, a ki gutaütött vala; és igyekezének azt bevinni és ő elébe tenni. De nem találván módot, hogy a sokaság miatt mikép vigyék őt be, felhágának a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsáták őt alá ágyastól Jézus elé a középre. És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid. Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, a ki ily káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten? Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben? Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza! És az rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé a min feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent. "
(Lk 5,17-25)

A fenti történetben azt olvashatjuk, hogy Jézus miképpen gyógyít meg egy gutaütött beteget, akit ismerősei a ház tetőn keresztül engednek le Ő hozzá, hogy meggyógyítsa, mert a házba nem tudnak bemenni a sokaság miatt. Jézus látván ezeknek hitét megbocsájtja a beteg ember bűneit és meggyógyítja.

Két dolgot szeretnék kiemelni ebből a történetből.

Az első, hogy Jézus látta beteg hozzátartozóinak a hitét, azt, hogy semmi sem akadályozta meg ezeket az embereket abban, még a háztetőnek megbontása sem, hogy a beteget eljuttassák Ő hozzá.
Ezek az emberek tudták, hitték azt, hogy Jézus képes csodát tenni és a beteg embertársukat meggyógyítani.

Nekünk van ilyen erős hitünk? Tudunk így hinni Istenben? Eltudjuk hinni, hogy Istennél semmi sem lehetetlen? Tudunk hittel imádkozni, hittel kérni?

Jézus látja ezeknek az embereknek a hitét és meggyógyítja a beteget, illetve megbocsájtja annak bűneit. Igen, mert Jézus látja a mi szívünket, ismer bennünket, ismeri a mi hitünket.

Kérjük Istent, hogy adjon nekünk erős, kitartó, feltétel nélküli hitet.

A második dolog amit ki szeretnék emelni ebből a történetből az az, amit a meggyógyult ember tesz: dicsőíti Isten. Igen, mert ha igaz és tiszta szívvel hiszünk Istenben és felismerjük az Ő áldásait, kegyelmének ajándékait a mi életünkben, akkor elmaradhatatlan kell legyen a hála és Isten dicsőítése.

Imádságainkban mindig legyen ott a hálaadás és a dicsőítés is!
Adjunk hálát és dicsőítsük a mi Urunkat, Istenünket!

Öt kenyér és két hal

"És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.
Mikor pedig immár nagy idő vala, hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idő van: Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök. Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?
Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk. És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra. Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével. Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között. Evének azért mindnyájan, és megelégedének; És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is. A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezeren valának férfiak. "
(Mk 6, 34-44)

Bizonyára már több igemagyarázatot olvastunk, hallottunk a fenti történetről, amikor Jézus megvendégel öt ezer embert öt kenyérből és két halból.

Ebben a bejegyzésemben egy dolgot szeretnék kiemelni, még pedig azt, hogy Istennél semmi sem lehetetlen.
Jézus, miután befejezte a tanítást, azt mondja a tanítványoknak, hogy adjanak enni az embereknek. Azok csodálkozva, talán kételkedve kérdezik meg hogy "Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?"
Jézus erre megkérdezi, hogy mennyi kenyerük van, amire jön is a válasz, hogy öt kenyér és két hal. Jézus hálát ad, elosztja a kenyereket és a két halat, és mindenki jól lakik, sőt még meg is marad tizenkét kosárral.

Igen, mert Istennél semmi sem lehetetlen! Sokszor van úgy a mi életünkben, akár anyagiakra nézve is, hogy kilátástalannak látjuk helyzetünket, aggódunk a mindennapi betevő felől, nem tudjuk, hogy hogy lesz holnap.

A fenti történet azonban tanít minket, hogy Istennek gondja van ránk, gondja van arra, hogy mindennap meg legyen a mi testi, lelki táplálékunk is. Tanuljuk meg a mi életünket teljesen Isten kezébe letenni, próbáljunk meg nem aggodalmaskodni, mert a mi Urunknak gondja van mi reánk! Legyünk hálásak a mi gondviselő Istenünknek az Ő Áldásaiért!

Boldogok, a kik nem látnak és hisznek.

"Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, a kit Kettősnek hívtak, nem vala ő velök, a mikor eljött vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem. És nyolcz nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek! Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek."
(Jn 20, 24-29)

Jézus Krisztus Feltámadásának Ünnepe van. Jézus a hálált legyőzte, az Írást beteljesítette és mindezt értünk tette.

A fenti Ige részben, Tamás és Jézus Krisztus találkozásának lehetünk a tanúi, azt követően hogy a Mester feltámadt.
Tamás nem hisz a tanítvány társainak, amikor azok elmondják, hogy találkoztak a Feltámadottal, hogy Jézus Él.
Tamás számára bizonyíték kell, hogy lássa a sebeket, amelyek a megfeszítéskor keletkeztek. Jézus azonban nem hagyja Tamás kishitűséget, kételkedését válasz nélkül, hanem megjelenik neki is. Tamás már hisz és felismeri Jézusban az Urát, Istenét.

Sokszor mi is, és a tudományra alapuló világunk egy része is, ilyen "Tamásként" gondolkodik: hiszem ha látom, hiszem ha bebizonyítják, hiszem ha még egyszer megtörténik. Szkeptikusan, hitetlenül, kételkedve fogadja a világ Jézus feltámadásának a tényét.
Milyen érdekes, hogy a mai modern tudomány sok mindent betudott bizonyítani, reprodukálni, de a feltámadást nem. Igen, mert Krisztus feltámadása egy csoda, legyőzése a halálnak, bizonysága annak, hogy mi is feltámadunk.

Milyen csodálatos hogy Jézus a kételkedő embernek is megjelenik. Nem hagyja Tamást az ő kételyei közt, Tamás pedig felismeri a Megváltót.

Jézus ma is ott van ami életünkben. Hányszor volt úgy a mi életünk során, hogy amikor kételkedtünk, amikor hitünk megfogyatkozásnak indult vagy kilátástalannak láttuk a mi életünket, akkor Isten megsegített mintegy bizonyságát adva annak, hogy Ő velünk van!

Jézus válasza Tamásnak üzenet számunkra is: "boldogok, a kik nem látnak és hisznek".

Minden kedves blog olvasónak kívánok Áldott Húsvétot!

A prófécia beteljesülése: Jézus bevonulása Jeruzsálembe

"És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt,
És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem. És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.
Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott:
Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén. A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, a mint Jézus parancsolta vala nékik, Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra. A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra. Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!"
(Mt 21, 1-9)

Ma Virágvasárnapját ünnepeljük, Jézus bevonulását Jeruzsálembe, oda ahol később elítélik, megfeszítik, de feltámad.

A bevonuláskor a Jézust dicsőítő tömeg egy része később Pilátus előtt azt kiáltja "feszítsd meg!". Mi hogyan viselkedünk Krisztussal szemben? Mindennapi életvitelünk arról tesz bizonyságot hogy Krisztus tanítványai, követői vagyunk? Vagy csak ünnepi keresztények vagyunk, akik a nagy ünnepek és a Vasárnapok alkalmával vállaljuk kereszténységünket, viselkedünk Krisztus követőkhöz illően? Vagy olyanok vagyunk mint az a tömeg, aki később Jézus ellen fordul, amikor a körülmények megváltoznak?

Kérjük Istent, hogy adjon erőt, hogy ne csak az ünnepek alkalmával tudjuk dicsőíteni Krisztust, hanem életünk minden órájában.

Jézus bevonulása Jeruzsálemben - amint az evangélista is megjegyzi - , egy prófécia beteljesülése is (Zak 9,9). Ez megerősít bennünket abban, hogy mind az amit Krisztus jövendölt azok befognak teljesülni. Ő vissza fog jönni dicsőségben a második eljövetelekor! Ebben a reménységben és hitben készüljünk Húsvétra, a Feltámadás ünnepére.

Zákeus

"És bemenvén, általméne Jerikhón. És ímé vala ott egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag. És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt. És előre futván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő. És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom. És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra. Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe. Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett. "
(Lk 19, 1-10)

Bizonyára már többször hallottuk, olvastuk ezt a történetet. Két dolgot szeretnék kiemelni ebből. Az első, Zákeus elszántsága, akinek alacsony termete nem jelentett akadályt abban, hogy lássa a Megváltót. A második pedig, hogy az aki találkozik Jézussal, akinek az életébe belép a Mester, annak az élete gyökerestől megváltozik.

Mit tanulhatunk meg ebből a történetből? Azt, hogy bármilyen akadályt érdemes leküzdeni a mi életünkben azért, hogy Jézussal lehessünk. Sokszor számtalan indokot hozunk fel arra, hogy miért nincs időnk imádkozni, Bibliát olvasni, templomba járni. Próbáljunk meg minden akadályt félre tenni és engedjük be a mi életünkbe Jézus Krisztust, engedjük hogy a mi házunk vendége legyen.

Zákeus élete megváltozik a Jézussal való találkozása után. Vagyona egy részét a szegényeknek adja, akitől valamit jogtalanul elvett, az helyett négyszer annyit ad vissza. A mi életünk is megváltozik, ha annak részese lesz Jézus.

Imádkozzunk, hogy nyitott szívvel tudjuk fogadni a mi életünkbe Jézus Krisztust!

"Szükséges dolog"

"Lőn pedig, mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Mártha nevű asszony pedig befogadá őt házába. És ennek vala egy Mária nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét. Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle." (Lk 10, 38-42)

A mai rohanó világunkban sokszor nem hagyunk elég figyelmet és időt a Isten igéjének.
Lekötnek a mindennapi terhek, feladatok, az anyagiak előteremtésért való küzdelem, hajsza.

Sokszor elmaradnak a csendes percek, amelyeket Ige olvasással, imádsággal kellene töltsünk.
Azt gondoljuk, hogy csak a munkánk eredménye által tudunk előre haladni, ki hagyjuk akaratlanul az Istennek szánt időt a mi életünkből. Néha munka gépekké válunk.

Mária és Mártha története pedig pont arra figyelmeztet, tanít minket, hogy a munka mellett Istenre, az Ő Igéjére is időt kell szánnunk. Fontos kell legyen az Istennel való kapcsolatunk, az Ige olvasása és megtartása, a hálaadás.

Földi javaink mulandóak, de a lelki kincsek nem.

Hisz az emberé a munka, de Istentől jön az áldás!