"Lőn pedig, mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Mártha nevű asszony pedig befogadá őt házába. És ennek vala egy Mária nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét. Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem. Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel: De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle." (Lk 10, 38-42)
A mai rohanó világunkban sokszor nem hagyunk elég figyelmet és időt a Isten igéjének.
Lekötnek a mindennapi terhek, feladatok, az anyagiak előteremtésért való küzdelem, hajsza.
Sokszor elmaradnak a csendes percek, amelyeket Ige olvasással, imádsággal kellene töltsünk.
Azt gondoljuk, hogy csak a munkánk eredménye által tudunk előre haladni, ki hagyjuk akaratlanul az Istennek szánt időt a mi életünkből. Néha munka gépekké válunk.
Mária és Mártha története pedig pont arra figyelmeztet, tanít minket, hogy a munka mellett Istenre, az Ő Igéjére is időt kell szánnunk. Fontos kell legyen az Istennel való kapcsolatunk, az Ige olvasása és megtartása, a hálaadás.
Földi javaink mulandóak, de a lelki kincsek nem.
Hisz az emberé a munka, de Istentől jön az áldás!
A Biblia olvasása közben eszembe jutó gondolatok, megjegyzések, magyarázatok.
2012. március 3., szombat
2011. december 24., szombat
Karácsony
"És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában."
(Lk 2,10-11)
Minden kedves blog olvasónak Áldott, Békés, Meghitt Karácsonyt kívánok!
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában."
(Lk 2,10-11)
Minden kedves blog olvasónak Áldott, Békés, Meghitt Karácsonyt kívánok!
2011. november 27., vasárnap
Advent
"A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáret, Egy szűzhöz, a ki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária. És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között. Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, hogy micsoda köszöntés ez?! És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK. Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét; És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen! Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek? És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának. És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, a kit meddőnek hívtak: Mert az Istennél semmi sem lehetetlen. Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal." (Lk 1, 26-38)
Ma Advent első Vasárnapja van. Nemsokára itt van Karácsony, Jézus Krisztus születésének Ünnepe.
Advent a várakozás időszaka, amikor arra készülünk, hogy Jézus születésének emlékét méltó képen megünnepeljük. A lelki felkészülés időszaka.
Nekünk, Krisztus követőknek, azonban az egész életünk egy Advent, egy várakozás, hisz várjuk Jézus Krisztus második eljövetelét is. Az advent, a karácsony mind erre is figyelmeztetnek minket.
Minden kedves blog olvasónak Áldott Adventi időszakot kívánok!
Ma Advent első Vasárnapja van. Nemsokára itt van Karácsony, Jézus Krisztus születésének Ünnepe.
Advent a várakozás időszaka, amikor arra készülünk, hogy Jézus születésének emlékét méltó képen megünnepeljük. A lelki felkészülés időszaka.
Nekünk, Krisztus követőknek, azonban az egész életünk egy Advent, egy várakozás, hisz várjuk Jézus Krisztus második eljövetelét is. Az advent, a karácsony mind erre is figyelmeztetnek minket.
Minden kedves blog olvasónak Áldott Adventi időszakot kívánok!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
