Ma Virág Vasárnapját ünnepeljük, amely napon arra emlékezünk, hogy az Úr Jézus Krisztus bevonul Jeruzsálembe.
A történet ismerős, Jézus szamárháton, a nép éljenzése, közepette, ruha és olajfaággal borított úton vonul be arra a helyre, ahol később elítélik, megfeszítik, de ne feledjük hogy Feltámad.
Egy gondolatot szeretnék kiemelni, amely eszembe jutott ez a történet kapcsán.
Jézus bevonulásakor az emberek dicsőítik, olajfaleveleket, felsőruhájukat dobják az útra ahol a Krisztus vonul, közben azt kiáltja, hogy Ő Dávid fia: "Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!" (Mt 21,10).
De mi történik később? Ugyan ez a nép keresztre küldi Jézust Pilátus udvarában.
Vajon mi hogy viselkedünk? Milyen ami viszonyunk Jézus Krisztussal a mi Megváltónkal?
Mindig ki tudunk állni mellette, mindig dicsőítsük, mindig fel tudjuk vállalni azt, hogy mi Krisztus követői vagyunk? Körülményektől, élethelyzettől függetlenül ki merjük jelenteni hogy ő a mi Megváltónk? Vagy a mi álláspontunk is olyan minden ennek a népnek, akik néha éltetik, néha meg megtagadják?
Ne féljünk felvállalni azt, hogy mi Krisztus követők vagyunk, azt, hogy nem csak bolyongunk ezen a földön, hanem életünknek célja van, az hogy Isten gyermekei legyünk és azok is maradjunk, hogy van nekünk Megváltónk, a mi Urunk Jézus Krisztus!
