2012. május 26., szombat

Vigasztaló Szent Lélek

"És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
"
(Jn 14,16-17)

"Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek."
(Jn 14,26)

Pünkösd Ünnepe van, a Szent Lélek kitöltetése a tanítványokra és az ott összegyűlt emberekre. Ekkor alakult meg az első keresztyén gyülekezet is.

Amint a fenti Ige versekből is olvashatjuk, Jézus Krisztus még a halála előtt megígérte, hogy elküldi a vigasztaló Szent Lelket a tanítványoknak. Ezt szeretném kiemelni most a Pünkösd történetéből.

A Szent Lélek kitöltetésének egyik nagy áldása számunkra, mai tanítványoknak, a vigasztalás. Lehetünk bármilyen nehézség közepette, lehet gazdasági válság, betegség, lehetnek megpróbáltatások, de mindig van Vigasztalónk, a Szent Lélek.

Sokszor van úgy életünk során, hogy a keserűség, a kilátástalanság miatt nem látunk megoldást, úgy érezzük már már nincs kiút, összeroppanunk, már-már feladjuk. Ilyen helyzetekben jusson eszünkbe az Úr Jézus ígéretének a beteljesülése, az, hogy van nekünk Vigasztalónk.

Engedjük a Szent Lélek erejét, vigasztalását hogy átjárja a mi életünket. Adjunk hálát Istennek, hogy elküldte a Szent Lelkét a mi bátorításunkra, vigasztalásunkra.

Áldott Pünkösdöt kívánok minden kedves blog olvasónak!