Izráel fiai csoda által menekülnek meg a fáráó seregei elől, hisz száraz lábbal kelnek át tengeren.
A 15 részben egy nagyon szép zsoltárt találunk, amelyben a nép magasztalja, dicsőíti Istent hatalmas tettért.
Örvend a nép.
Elindulnak Súr pusztája felé és három napig mennek de nem találnak vizet, amikor a megérkeznek Márába ott találnak vizet, de az keserűsége miatt ihatatlan.
A nép el kezd zúgolódni, Mózes Istenhez fordul, aki megédesíti a vizet, az által, hogy Mózesnek egy fát mutat, Mózest azt be dobja a vízbe és a víz ihatóvá válik.
Isten ígéretet tesz a Mózesnek és a népnek, hogy ha hűségesek és engedelmesek lesznek, azok a csapások amelyek az egyiptomiakat érték Izráel fiait elkerülik.
A nép elérkezik Élimbe ahol tizenkét forrás és hetven pálma volt.
Ebből a részből két dolgot szeretnék kiemelni.
Az egyik a nép viselkedése. Először amikor látják, hogy Isten megszabadította őket, hálával zengnek zsoltárt, de három nap múlva mikor nincs iható vizük már ismét zúgolódni kezdnek. Már elfelejtették azokat a csodákat amelyeket Isten tett az ő szabadulásuk érdekében? Ha önmagunkba nézünk sokszor mi is ilyenek vagyunk. Életünkben ha minden rendben van, hálát adunk Istennek, boldogok vagyunk, de mihelyt valami nem terveink szerint alakul, vagy valami nehézség van ami életünkben, már mi is zúgolódunk, elégtelenkedünk, mintha hitünk ilyenkor alább hagyna.
Pedig nem szabad elfelednünk azt, hogy Isten mindig velünk van, nem szabad elfelednünk az Ő nagy tetteit a mi életünkben!
Amit még kiszeretnék emelni az Isten hűsége és kegyelme. Annak ellenére, hogy a nép zúgolódik a víz miatt, Isten még is segít a népén, vizet ad, sőt tanítja a népet, hogy legyenek hűségesek, engedelmesek és akkor Isten nem ad olyan csapásokat rájuk, mint amilyeneket az egyiptomiakra adott.
Ez is Isten kegyelmét, hűségét és szeretetét mutatja, bizonyítja. Életünk bármilyen fordulatot is vesz erről soha se feledkezzünk meg!
