1 Mózes 1-2 rész.
"Kezdetben teremté Isten az eget és a földet."
"Kezdetben" kifejezéssel kezdődik a Szentírás, a teremtés, a bibliai idő. Isten ezzel alapot akar adni a teremtett világnak. Nem fontos a pontos idő, az évszám, a dátum, a kezdet a fontos. Elkezdődik valami, valami amely Isten akaratából lesz, van. Nélküle semmi sem lesz, semmi sem lehet. Ez a valami az ég és a föld.
A Biblia első sorában már egy biztos alapról indulhatunk: adott az idő: a kezdet, adott a tér az ég és a föld. Határ vonalak, amelyek keretet adnak. Isten a meghatározója az időnek és a térnek.
A kezdet emlékeztet a végre is.
A teremtés önmagába véve egy csoda. Csoda amelyet csak Isten tud tenni, csak Ő tud teremteni. Az ember csak készít, alkot de nem teremt.
A teremtésben nyilvánvalóvá válik Isten hatalmassága: csak szól és lesz: minden engedelmeskedik az Ő szavára. Megalkotja Isten a az Univerzumot benne a Világgal, a Világban az élőlényekkel, állatokkal és növényekkel és végül az emberrel.
"És látta Isten, hogy jó". Isten teremtése, alkotása jó.
Isten az embernek adja a teremtett világot, rá bízza, felelősséget ad az embernek, hogy gondozza azt. Mi tudunk-e élni ezzel a felelősséggel, gondozói, őrizői vagyunk-e a természetnek?
Isten megpihen a hetedik nap, megszenteli azt a napot. Mi egy napot tudunk-e megszentelni, a hála adásnak odaadni? Van-e nekünk hetedik napunk?
A 2 részben a teremtés rövid összefoglalóját találjuk valamint az édenkert leírását, amelybe Isten elhelyezi az embert. Ennek a kertnek a közepébe Isten két fát ültet:az élet fáját és a jó és gonosz tudásának fáját. Milyen érdekes ami ezután következik: Isten az életfáját nem tiltja el az ember elől, hanem csak a jó és gonosz tudásának fáját.
Isten látta, hogy nem jó az embernek egyedül, a férfi keres magának társat de nem talál az élő világban. Isten gondoskodik az első emberről és feleséget ad neki, társat, segítő társat.
"Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala."
Isten szerzi az első köteléket ember és ember között a házasságot, amely az ember életének alakulását is jelzi: elhagyván a szülőket uj családot alkotnak, ragaszkodnak egymáshoz és lesznek egy testé.
Mindketten mezítelenek és nem szégyenlik. Milyen érdekes: ma is a házastársak nem szégyenlik egymás mezítelenségét. Ez egy pillanat amely azt az állapotot idézi vissza amely kezdetben az asszony és a férfi között volt. Normális esetben idegenek előtt szégyelljük mezítelenségünket, de a házasság kötelékében, az az ember előtt akit szerelemmel szeretünk nem.
